Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

 

Kötelező szingliség: miért van annyi boldogtalan meleg a katolikus papok között?

Írta: Kata, Dátum: 2020-11-06 16:27:32, Rovat: Egyéb Címkék: cölibátus, meleg, melegrandi, pap, társkeresés, vatikán

Harminc éve több kispap ismerősöm is volt a világ különböző tájairól. Szóba került a cölibátus kérdése. Voltak közöttük, akik már akkor nagyban azt várták, hogy hamarosan megszűnjön a nőtlenség kötelező mivolta. Hogy a római katolikus papok is házasodhassanak majd, mint a görögkatolikusok. Vagy annyi más felekezet papjai.

Kötelező szingliség: miért van annyi boldogtalan meleg a katolikus papok között?

A helyzet azóta csak rosszabbodott. Egyre több a botrány, egyre kevesebb a pap, egyre fogynak a hívek. Úgy tűnik, hogy a cölibátus az egyik legfőbb problémaforrás. Nem közvetlenül persze, hanem nagyon is közvetetten. Erről szól Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai című könyve, amelyet nemrég olvastam el. Jó vaskos kötet, de egy pillanatig se unatkoztam fölötte.

Mit tudunk a cölibátus jelenségéről? A latin caelebs/coelebs szó annyit jelent, hogy szingli, vagyis nőtlen/hajadon. Nem szexuálisan inaktív, hanem csupán nem házas. Mivel azonban a katolikus egyház mindenféle házasságon kívüli szexuális érintkezést bűnnek tart, a cölibátus elméletben aszexuális életmódot is jelentene. Elméletben.

A gyakorlat persze nagyon másképp néz ki. Mivel a papok (sőt, a szerzetesek) is ugyanolyan emberek, mint bárki más, nekik is vannak szexuális vágyaik, igényeik, szükségleteik. Csak kis részüknek nincs, körülbelül úgy 1%-nak. Az aszexuális papok és szerzetesek remekül elvannak a cölibátussal, bár őket is kínozhatja a magány, a családi élet hiánya, de maga a szexmentes élet nem probléma számukra.

Marad 99%, akinek viszont probléma. Ebből igen nagy rész meleg. Martel, aki egyébként maga is homoszexuális, tehát nem vádolható azzal, hogy rossz hírét akarná kelteni a melegeknek, úgy becsüli, hogy a katolikus papok kb 70%-a vonzódik a saját neméhez. De miért ilyen sokan? Az össz-népességre vetítve, amelyben a melegek aránya jóval kisebb (2-3%, ha a hivatalos becsléseket fogadjuk el), ez bizony nagyon szokatlan.

A magyarázat elég kézenfekvő: az egyházon belül sokkal elfogadottabb, ha valaki azonos neművel folytat kapcsolatot, mint ha ellenkező neművel. Nem, mintha ezt valaha is így kijelentették volna. De tény, hogy a szemináriumokban nagyon sok fiatal férfi van összezárva, akik között gyakori a szexuális és/vagy romantikus kapcsolat, kirúgni viszont csak azokat szokták, akiket azon kapnak, hogy nőt csempésztek a szobájukba... (Azért ezt is meg lehet oldani botrányokozás nélkül.)

Ha valaki a kispapok között hetero, az bizony nagyon nehezen illeszkedik be, míg a melegek és biszexuálisak sokkal könnyebben: na persze mindaddig, amíg hallgat arról, hogy mi folyik házon belül, és a külvilág felé eljátssza az aszexuális szentet.

Az idősebb papok között azért is nagyobb a melegek aránya, mert a szexuális forradalom előtt a katolikus országokban (pl. Olaszországban) egy meleg fiatal számára, aki nem tudott elég macsón viselkedni, és nem tudta színlelni, hogy érdeklik a nők, a papságba való menekülés igencsak jó megoldásnak tűnt. Attól fogva, hogy felöltötte a reverendát, nem kellett attól tartania, hogy a kortársai megszégyenítik, mert kissé nőies, hogy a családja menyasszony-jelölteket ajánlgat neki sőt: hirtelen tiszteletreméltó személyiség lett belőle.

Arról már nem is beszélve, hogy egy okos, agilis fiatalembernek, aki mondjuk mezőgazdasági munkát végezhetett volna egész életében, az egyház tanulási és karrierlehetőségeket adott.

Jött azonban a szexuális forradalom, a szabadság, a melegjogi harcok: egyre többen vállalták fel, hogy milyen a beállítottságuk. Már nincs szükség bujkálásra, mondják ezek a melegek, jöjjünk ki a szekrényből. Na de mi legyen azokkal, akik csak a szekrényben érzik magukat biztonságban? Sőt, mivel el akarják terelni magukról a gyanú árnyékát is, a szekrényből kiabálnak az azon kívüliekre, hogy milyen gyalázatosak?

Azt mondják, minél homofómabb kirohanásai vannak valakinek, annál valószínűbb, hogy titokban a saját neméhez vonzódik. Nos, úgy tűnik, tényleg... Ha valaki az ötvenes, hatvanas években szocializálódott, az retteg attól, hogy felvállalja a másságát. És ne feledjük, az egyház hangadói mindig idősek, hiszen magas rangra csak a kor előrehaladtával juthat az ember. A főpapok protezsáltjai viszont, akik fiatalabbak, nem érdekeltek abban, hogy a kifacsart logikájú rendszer, amely őket jó pozícióba juttatta, megdőljön.

Amíg fennmarad a cölibátus, addig tovább fog csökkenni a papok száma, hiszen már nincs meg az a társadalmi kényszer, amely a meleg fiatalokat az egyházba kergesse. A heterók egyébként ugyanúgy szenvednek a kötelező szingliségtől, de sokan ugyanúgy nem tagadják meg maguktól a testi és lelki örömöket, mint a melegek: sok papról tudható, hogy szeretőt tart, sőt, gyerekei is vannak. De ők általában nem jutnak a főpapi posztok közelébe, mert a rendszer azokat favorizálja, akiknek azonos az ízlésük. A cölibátus megszüntetése több heteró papot eredményezne, bár még ha meg is szüntetik a házasodás tilalmát, azt valószínűleg továbbra is megtartják, hogy aki házasodik, az ne lehessen püspök: azaz a melegek még mindig uralhatnák az egyházat.

Fontos egyébként megemlíteni, hogy a melegek nagyon sokfélék az egyházon belül. Vannak olyanok, akik soha nem jutnak el a szexig, csak plátóian rajonganak valakiért. Mivel képesek elnyomni a vágyaikat, illetve szublimálják őket (ez lehet a helyzet XVI. Benedek, a leköszönt pápa esetében), kifejezetten dicsőítik a férfibarátságot, és a házasság fölé helyezik.

Vannak, akik olykor-olykor „elbuknak”, és utána nagy lelkifurdalásuk támad, undorodnak maguktól, így a saját maguk elleni agressziójuk általában minden, magát vállaló homoszexuális ellen is fordul.

Egyesek valódi párkapcsolatot alakítanak ki házon belül, mások csak prostituáltakhoz járnak (akik ráadásul leggyakrabban hetero illegális bevándorlók). A férfi prostituáltak Rómában pontosan tudják, milyen jó kliensek a papok.

A heterók számára sem egyszerű a cölibátus, de ők nagyobb eséllyel fogadják el saját vágyaikat. Dél-Amerikában vannak olyan vidékek, ahol természetesnek számít, hogy a papnak is van asszonya, csak vadházasságban él vele. Sőt, a keleti egyházban nem is kötelező a cölibátus, a paphiány miatt pedig már Nyugat-Európában is akadnak templomok, amelyekben nős papok szolgálnak.

Noha Ferenc pápa többször nyilatkozott már megértően a melegeket illetően, azért azt ne várjuk, hogy a katolikus homoszexuálisok valaha is szentségi házasságra léphetnek. De amíg a cölibátus ebben a formában fennáll, addig az egyház csak egyre mélyebbre süllyed. És itt a pedofil-botrányokról most nem is akartam beszélni, mert azokat nem melegek, hanem szexuális ragadozók számlájára kell írnunk: ha az egyház nem tolerálná a tetteiket és nem bújtatta volna őket az igazságszolgáltatás elől, akkor eleve nem terjedhetett volna el ez a szörnyűség.

Még a képmutató vatikáni környezet ellen küzdő Ferenc pápa is csak arra int, hogy a hívei fogadják el a melegeket bűnös emberként és legyenek velük megértőek, de magát a homoszexualitást nem fogadja el. Épp a napokban cáfolták egy nemrég felkapott kijelentését, miszerint támogatja a melegek családalapítását. Állítólag a szövegkörnyezetből kiragadott mondatok egész mást jelentenek: mindössze annyit, hogy a melegeket nem szabad kitaszítani a saját családjukból.

Nyilvánvaló, hogy egyszerre katolikusnak és melegnek lenni meghasonlással jár, főleg akkor, ha még meg is kell játszaniuk, hogy elutasítják a homoszexualitást, miközben gyakorolják. De talán azok a legszerencsétlenebbek, akik nem is gyakorolják, vagy csak alkalmi, fizetett partnerrel, miközben normális, szeretetteljes kapcsolatra vágynának.